● Chronicles of the Asassin ● - Chuck fanfiction

 

Miss Garner

Jennifer Anne Garner, ismertebb nevén Jennifer Garner 1972.04.17-én látta meg a nap világot  Texas egyik városában Houstonban. Három gyermekes családanya, így van két lány és egy fiú gyermeke. Férje pedig a híres-neves színész kollágája, aki néha napján rendező székbe is ül, Ben Affleck. Jenn a karrierjét illetően pályafutását pár dolláros órabérrel kezdte egy színházban, majd ezt követően jött a nagy áttörés, s J.J. Abrams választása ő rá esett az Alias című amerikai akció-kém sorozatban, ahol öt teljes évadon keresztül alakíthatta Sydney Bristow CIA ügynököt. Azóta pedig csak mozifilmben láthatjuk a hölgyet. Olyan filmek köthetők a nevéhez, mint például a Hirtelen 30, Elektra, Daredevil vagy éppen az Excsajok szellemei. Példaértékű, botránymentes életet él még a mai napig is.

 
Navigáció

Először is mielőtt elindulunk Központból, ne felejtsünk el benézni a könyvesboltba, ahol is meg kell vásárolnunk a Chronicles of the Assassin című könyvet. Végül azonban be kell kukkantanunk az Oldal profilhoz is, hogy megtudjunk mindent az oldalról és annak a szerkesztőjéről.

 
JG Moon

Szerkesztő: Picur bogyó
Oldal név: Chronicles of the Assassin
Szerver: Gportal
Téma: Chuck fanfiction
Létrehozva: 2012.06.17
Böngésző: IE, Firefox, Chrome
Ajánlott felbontás: 1024*768
Design by: Picur bogyó

 
Nyilatkozat

Az oldal nem áll kapcsolatban a Chuck színészeivel vagy a stábjával! Ez az oldal kizárólag fikción alapul, amely az én fejemből pattant ki! Az ihletért köszönet JJ Abrams Alias című sikersorozatának, amely igazából lendületet adott nekem! 

A történet szerzői jogvédelem alatt áll! Engedély nélkül nem töltheted fel a honlapodra! Valamint az engyedély nélküli másolás egyéb büntetéseket is vonhat maga után!

 
Elit osztag

Igényes oldalak jelentkezését várom!

 
Affilaties

http:// te?
http:// te?
http:// te?
http:// te?

 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Index


Mit is frissítettél ma?

 

 Tárgy:  Megnyílt az oldal! | Mikor: 2012.06.17 | Postázta: Picur bogyó
˙˙˙
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙

Üdvözöllek szerény kis hajlékomban kedves ifjú Vándor

Ezúton szeretném bejelenteni, hogy az oldal évek elteltével ismét megnyitja kapuit, hogy újabban szórakoztasson titeket a saját tollamból származó regényemmel. Régóta ez volt a vágyálmom, de az iskola és a vizsgák nem igazán tették lehetővé számomra, de most itt vagyok és írok olyan lendülettel, amilyennel csak tudok. Nagy dilemmát okozott nekem az is, hogy mi legyen az oldal témája. Mivel a Chuck című sorozat nemrég ért véget, úgy gondoltam, hogy egy búcsú miatt megér egy misét, ráadásul ebben a fandomban soha nem is próbálkoztam, így ez az első Chuck ficcem, amit valaha is írtam, nem csak feltártam nektek. Lényegében, mindenféle extrát megtalálsz az oldalon, amelyek természetesen bővülni fognak mindenféle extrákkal és természetesen magával a regénnyel. Kritikát is írhatsz, sőt annak hihetetlenül örülnék, hiszen innnen tudom, hogy egyáltalán érdemes-e folytatni, vagy sem. Lényegében, jó szórakozást kívánok és kellemes olvasást!

Üdvözlettel,

Picur bogyó

 

CSS Codes


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon